Egy Boldog kiscica

Most biztos kiváncsiak vagytok arra, hogy miért is irtam a Boldog szót nagybetűvel, hiszen ti nem ismeritek azt a kiscicát akiről szól ez a történet!
Erre egyszerű lesz a válasz ha végig olvassátok a történetem!
Igaz, hogy még csak 14 éves vagyok de mégis úgy érzem, hogy megértettem az élet értelmét, hogy mit is jelent a mi világunk.
De most ne térjünk el a témától, a kiscica akiről most szó lesz Benjamine, ő egy nagyon okos kis cica volt, vagy talán nem is kell oda a "volt" szó, hiszen én se tudom ezt. Ha belegondolok én nem tudtam, hogy mi az életben az a szó, hogy SZENVEDÉS hiszen még sose szenvedtem igazán. Ezt hamar bepotóltam, mert mikor megtudtam, hogy elveszett ez a kiscica az életem is megváltozott! :( De most kezdjük az elejnén, volt egyszer egy kiscica aki még maga se tudta, hogy mit is kezdjen az életével hiszen még csak pár napos volt.


Az anyukámon kívül csak a testvéremet ismerem aki történetesen fehér volt és ő is kandúr, nagyon szeretjük egymást a piciny kis családommal. Mikor az anyja egyik nap rohanva kiálltotta, hogy most hunnyuk be a szemünket mi a tesómmal Thomyval ezt is tettük, nem igazán értettük, hogy most mi is történt ezért én elkezdtem színlelni, hogy alszok sok fényt láttam főleg pirosat és kéket. Ha jól hallottam rengeteg ember járt körülöttünk és össze vissza mokoktak...
nem is értettem, hogy miért van ennyi ember körülöttünk és anya miért súgta a fülünkbe azt, hogy csukjuk be a szemünket. Ez már másnap kiderült mikor jöttek értünk, egy nagydarab kopasz ember és egy helyes fiatal feleség. Az anya már nem is félt úgy mint tegnap, minta tudta volna, hogy mi fog történni, de persze amikor csak megkérdeztük Tomyval, hogy miis folyik itt azt válaszolta, hogy "hunyjátok be a szemeteket és bőjjatok hozzám". Amikor ezt kimondta rezkető hangal, akkor a ijesztő nagy darab ember felkapott a száraz kezébe és tuttam, hogy többet nem láthatom az anyukámat, anyának a szemébe előbukkant a mindent eláruló könny és a nyavicskolásunk se adta többet vissza az anyum finom illatát.

Az autóba amibe beraktak minket, már is lecsillapodtunk, de én jobban mivel az apukám természetét örököltem, játékos és egy nagy kópé. Tomy csak a sarokba ült és onnan figyelte a környezetét, én addig az egyik emberrel elkezdtem játszani, de nem volt olyan jó mint az anyáé, még mindig érzem az illatát, talán a bundámból ered?! Elgondolkozva az eddigi életemen nem jutottam másra, csak arra, hogy mindenem az anya és, hogy én csak tőle függök. De ha többet nem találkozok vele akkor ki lesz az aki, majd ellát engem, megetet, hozzábujhatok ha rosszat álmodtam, vagy ha egyszerűen csak az illatát akarom érezni. Talán fél tizenkettő lehetett amikor megérkeztünk